Tippjeink kisgyermekkori fogszuvasodás ellen

Hogyan óvjuk meg a fogakat kisgyermekkorban

A rendelőnket látogató szülők gyakran nem elég tájékozottak a kisgyermekkori fogszuvasodás megelőzésével kapcsolatban. Általában akkor keresik fel rendelőnket a kétségbeesett szülők, amikor már kialakult a probléma, ezért fontos eloszlatnunk pár tévhitet. Korábbi bejegyezésünkben igyekeztünk iránymutatást adni a várandós kismamáknak, következő tanácsaink a csecsemők és kisgyerekek leggyakoribb fogászati problémáival foglalkoznak.

 

Hogyan kerülhető el a kisgyermekkori fogszuvasodás?

 

A kisgyermek szájhigiéniája születéstől fogva a szülő felelőssége! Az, hogy a gyerek “nem szeret” fogat mosni nem lehet kifogás, mert – még ha ez nyersen is hangzik-, az a gyerek valószínűleg fájdalmakat sem szeretne átélni, fogatlanná sem szeretne válni. A szájápolás születés után kezdődik, ennek ugyanúgy az életünk részének kell lennie, mint testünk bármely más területének a tisztítása.

A kisgyermek fejlődése szempontjából nagyon fontos, hogy a tejfogazat ép és egészséges legyen. A megfelelően megrágott (és nem elmajszolt) étel fogja elősegíteni azt, hogy a tápanyagok megfelelően felszívódhassanak és így a tejfogak zavartalan fejlődését biztosíthassák.

Sajnos sokan alábecsülik a tejfogak fontosságát, olyan állításokat hangoztatva, hogy a tejfog “nem számít”, hiszen úgyis leváltódik. Ez egy nagyon elavult, és téves elgondolás – a tejfogazat a gyermek fejlődése (állcsontok fejlődése, egészséges maradó fogazat kialakulása, általános egészségi állapot) szempontjából elengedhetetlen.

Mit tehetünk az egészséges fejlődés elősegítése érdekében?

 

Szoptassunk!

 

Az anyamellből való táplálásnak nagyon fontos szerepe van az aktív izommunkának köszönhetően, hiszen ez nagyban hozzájárul az állcsontok egészséges fejlődéséhez.

A táplálás során fontos tényező, hogy a szoptatás etetés! Amikor jóllakott a pici, akkor érdemes leválasztani az anyamellről, hiszen a “komfortszoptatásnak” nevezett jelenség a későbbiekben nagymértékben hozzájárulhat a kisbabánk előbújó fogainak romlásához, mivel az órákon át a szájüregben pangó anyatej magas tejcukortartalma korai szuvasodást idézhet elő.

Abban az esetben sem kell megijedni, ha az édesanya nem tud szoptatni, a tápszeres etetés a modern tápszereknek köszönhetően hasonlóan tápanyagdús tud lenni. Ebben az esetben érdemes olyan cumisüveget választani, ahol a tápszer kiszívásához nagyobb szívóerő kifejtése szükséges, és az nem beleömlik kisbabánk szájába.

 

Ne tegyük le cumisüveggel aludni kisbabánkat

 

Sokan a gyermek nyugodt alvása érdekében cumisüveggel fektetik le kisbabájukat, mely általában cukros teát, szörpöt, üdítőitalt tartalmaz. Ez egy rendkívül gyors lefolyású fogszuvasodáshoz, az ún. “baby bottle” szindróma (ismertebb nevén “cumisüveg caries”) kialakulásához vezethet. Jellegzetes klinikai kép a fogakon az íny vonalával párhuzamosan megjelenő, kezdetben fehér, későbbiekben barna szuvas foltok, csíkok, melyek a folyamat előrehaladtával a fogak töréséhez vezethetnek.

 

Kisbabánknak nincs szüksége cukros gyümölcslevekre és üdítőitalokra

 

Ne szoktassuk hozzá gyermekünket az ízesített, cukortartalmú üdítőitalok fogyasztására. Itassunk szénsavmentes ásványvizet, szűrt vizet már a kezdetektől.

 

Az egész család szájhigiéniájára figyelni kell

 

A csecsemő a szülővel való érintkezéssel annak szájüregi baktériumflóráját is megkapja. Nem javasoljuk az etetések során a közös evőeszközök használatát, valamint a jól ismert édesanyák által bevált gyors “cumi tisztítási módszert”. Legyenek figyelemmel, hogyha a cumi, evőeszköz leesett, azt megmosás után adjuk gyermekünknek, és ne vegyük szánkba cumiját, cumisüvegét, egyéb eszközeit.

 

Egészséges ételek és “nassolnivalók” adása

 

A ragacsos, fogakról nehezen eltávolítható ételek (karamella, olvadós rágó, gumicukor, stb.) fogyasztása elősegíti a kisgyermekkori fogszuvasodás kialakulását, ezért ellenjavalt. Nagyobb korban fontos az erős rágást igénylő ételek (zöldségek, gyümölcsök, bio nassolnivalók) előtérbe helyezése. A hozzátáplálásról, annak minőségi összetételéről pontos tanácsokat a gyermekorvostól érdemes kérni. A későbbiekben a nassolással kapcsolatban a két étkezés közben eltöltött időintervallum kulcsfontosságú. Az étkezéseket követően min. 30 percnek el kell telnie ahhoz, hogy a védelmi, ú.n. remineralizàciós folyamatok beinduljanak, melyek hozzájárulnak fogaink védelméhez.

 

Az első fogak megjelenésétől fontos a RENDSZERES szájápolás

 

A születést követően az esti szoptatás után javasolt steril, nedves gézlappal a csecsemő szájának kitörlése.

Az első fogak megjelenésével (alsó front fogak) azonnal el kell kezdeni a rendszeres fogmosást. Kezdetben használhatóak a lágyabb, ujjra húzható baba fogkefék. Később, amikor kisbabánk már hozzászokott a szájápoláshoz, az apró fejű, puha sörtéjű gyermek fogkefék bevezetését javasoljuk.

Javasoljuk továbbá fluoridos gyermek-fogkrém használatát. Kezdetben gyermeke még lenyelheti a fogkrémet, így csak rizsszem mennyiséget használjon. Borsószemnyire növelhető a fogkrém mennyisége, amikor gyermeke megtanult öblíteni. Nagyobb, 6-7 éves korban is javasoljuk, hogy ellenőrizze, hogyan mos gyermeke fogat.

Az esti fogmosást követően már semmilyen cukortartalmú üdítőital, vagy étel nem fogyasztható!

 

0 hozzászólás

Mit gondol bejegyzésünkről?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Új páciens vagyok

Olvassa el a szükséges tudnivalókat!

Szolgáltatásaink

Részletes árlistánk és fizetési lehetőségeink

Preventív fogászat

Egészsége kulcsfontosságú

Esztétikai fogászat

Modern igényre szabott szolgáltatás
Időpontfoglalás