Gyakori kérdések: fogászati tanácsadás online

Kérdezze szakértőinket! A Luminova válaszol.

Felnőtt is viselhet fogszabályozót?

Igen. Technikailag a fogszabályozás felnőtt korban is lehetséges. Serdülőkort követően az állcsontok fejlődése lezárult, így a felnőttkori fogszabályozás kizárólag rögzített készülékes kezeléssel valósulhat meg, felső korhatár nélkül.

A modern eljárásoknak köszönhetően a felnőtteknek a hagyományos fém fogszabályozók okozta esztétikai hátrányok miatt sem kell szégyenkezniük, hiszen napjainkban rengeteg módszer létezik ezek “elrejtésére”: esztétikus kerámia bracketek, lingualis (a fogak belső felszínére helyezett) készülékek, valamint a láthatatlan fogszabályozás (sínterápia).

Kiesett a tömés egy hátsó fogamból. Sokáig halogattam a fogászati kezelést, ezért a fennmaradó részből is egyre több letört. Az egyetlen megoldás a foghúzás?
A fog előzetes vizsgálata nélkül nem lehet megmondani a konkrét megoldást, de a jó hír az, hogy manapság már azokat a fogakat, amelyekben rendkívül nagy “lyukak” vannak, sem kell eltávolítani. Ezekre a fogakra, – amelyeket már a hagyományos technikákkal (tömésekkel) nem lehet helyreállítani – kitűnő megoldást jelentenek a betétek (inlay,onlay).

Az általunk készített betétek olyan kerámia fogtömések, melyeket az előzetes üregalakítást és lenyomatvételt követően a fogtechnikai laboratóriumban készítenek el, a legmodernebb digitális technológiák felhasználásával. Ez annyit tesz, hogy az általunk elkészített lenyomat digitalizálását követően, mind a tervezési, mind a gyártási folyamatok számítógép által vezérelve, gépek végrehajtásával történik. Ennek köszönhetően, rendkívül precíz, pontos záródású, hosszútávon jól működő töméseket készítenek, melyet ragasztással helyezünk be az előkészített fogba. Egyszerre több fogba is készíthetünk betétet, hiszen a lenyomatban az összes fog látható. A betétek készülhetnek más anyagból is (műanyag, arany)  azonban mi leggyakrabban a  kerámiák mellett döntünk, azok kitűnő fizikai- és magas esztétikai tulajdonságuk miatt.

Fáj a fogam. Ki kell húzni?

Nem.  A 21. században rendelkezésünkre álló technikák segítségével törekszünk a fogak megtartására, ameddig csak lehetséges. A fog gyulladásos megbetegedései egy szintig gyökérkezeléssel kezelhetők, így a fog megmenthető.

A fog eltávolítására csak abban az esetben van szükség, amikor már nincs megfelelő minőségű és/vagy mennyiségű foganyag, vagy fennáll a gócbetegség kialakulásának esélye.

Szükség van az amalgám töméseim cseréjére?

Az amalgám tömések cseréjét csak abban az esetben tartjuk indokoltnak, ha a tömés már nem illeszkedik megfelelően, a széli zárása nem megfelelő, alászuvasodott, vagy zavarja viselőjét esztétikailag.

Befolyásolhatja a gyermekem fogait az ujjszopás és a cumizás?

Igen. A gyermekkori rossz szokások hátrányosan befolyásolják a fogak előtörését, és állcsontdeformitásokat eredményezhetnek.

Az időben megszüntetett rossz szokás után (tejfogazati időszakban, kb. 3-4 éves korig) az eltérés akár spontán is rendeződhet. Amennyiben ez nem történik meg, vagy a rossz szokás a vegyesfogazati időszakban is fennáll, érdemes a Luminova fogszabályozó szakorvosát felkeresni.

Mi az az inlay?

Az angol ‘inlay’ szó betétet jelent. Betétet nagy kiterjedésű fogtömések helyett készítünk, helyreállítva így a fogat mind funkcionálisan, mind esztétikailag.

A rendelőnkben tiszta kerámiából (E.max-lítium-diszilikát) készülő betétek minden szempontból a legmagasabb színvonalat képviselik.

Fényáteresztő képességük, áttetszőségük, színhatásuk révén ezek a legélethűbbek, leginkább hasonlítanak az élő fogakra. Behelyezésüket követően még a szakértő szemek számára is nehezen észrevehetőek.

A kerámia betétek tökéletes széli záródása miatt – megfelelő szájhigiéne mellett -,  a fogak hosszútávra védettek az újbóli fogszuvasodás kialakulásától.

Teljesen fémmentesek, így fémalleriás páciensek számára is tökéletes megoldást jelentenek.

Megnő a fogszuvasodás esélye fogszabályozó viselésekor?

Igen. A fogszabályozó tervezésekor mindig alappillérnek tekintjük a tökéletes szájhigiénét. Ez azért fontos, mert a rögzített fogszabályozó készülék elősegíti a “plakkakkumulációt”, azaz a fokozott lepedéklerakódást. Ennek oka, hogy a fogszabályozó részei  (a fogakra helyezett bracketek, tubusok, ívek, gyűrűk) plusz felszínt hoznak létre a szájüregben, ahol a lepedék és a baktériumok megtapadhatnak. A fogszabályozó  viselése alatt a szájápolás egy időigényesebb folyamat lesz.

Terhesen mehetek-e fogorvoshoz?

Igen. A várandósság során kötelező egy fogorvosi szűrővizsgálaton megjelenni. A bekövetkező hormonális változások miatt ebben az időszakban fokozott figyelemmel kell lenni a fogínygyulladás megelőzésére, emiatt javasolt lehet fogkőeltávolítást végezni.

Akut, fájdalommal járó panaszok kezelesére az egész terhesség során van lehetőség, azonban biztonsàggal a második trimeszterben végezhető el bármilyen beavatkozás.

Fémallergiám van. Létezik olyan fogpótlás, mely nem vált ki allergiás reakciót? (M. Tamás, 56 éves)

Természetesen. Igaz, sokféle fogászati fém van, melyek allergiás reakciót válthatnak ki, azért érdemes pontosan tájékozódni arról, hogy mire vagyunk allergiásak. A fogászati fémeken túl a fogászatban használatos műanyagok is okozhatnak kellemetlenséget. 

Manapság szerencsére mind rögzített, mind pedig a kivehető pótlások kombinálhatóak és helyettesíthetőek olyan anyagokkal, melyek a szervezet számára teljes mértékben elfogadhatóak és nem allergizálnak. A fémmentes fogpótlásoknak is már többféle variációja áll rendelkezésünkre: a cirkónium-dioxidtól kezdve, a lithium-diszilikáton át, egyéb kerámiaszármazékok is elérhetőek, melyek biztonsággal használhatóak ilyen esetekben, illetve az arany használata is egy opció lehet. A fogászati implantátumok nagy része ugyan fémből készül, azonban az orvosi titánium az esetek nagy részében szintén nem vált ki allergiás reakciót.

Fogszabályozót szeretnék, de aggódom, hogy az egészséges fogamat ki kell húzni. Mindenképpen szükség van erre?

Természetesen nem. Fogszabályozó szakorvosunk a rendelkezésre álló minták és röntgenfelvételek alapján először minden adatot analizál (koponya-, állcsont, fogméretek), majd hosszas tervezés után állítja össze az Ön számára optimális kezelési tervet. Olyan megoldást választunk, amivel a végeredmény mind esztétikailag, mind funkcionálisan a legjobb lesz.

Amennyiben nagyfokú helyhiányok, torlódások esetén a hosszútávú stabilitás fenntartásához foghúzásra van szükség, egyes fogak eltávolítása szükségszerű, de nem nagy ár.

Utazhatok repülőn, ha fogszabályozóm van? Jelzi a repülőtéri fémdetektor a fogszabályozó készüléket?

Amennyiben a fogszabályozó készülék viselése miatt gondolkozna utazásának elhalasztásán, jó hírünk van: természetesen repülhet!

A fogszabályozó készülékre nincs káros hatással a repülés. A reptéri fémdetektornál sem kell aggódni, hiszen a készülékek olyan fémből készülnek, melyet a fémdetektor nem érzékel.

A fogfehérítés károsítja a fogakat? Lehetséges az elszürkült, gyökérkezelt fogak fehérítése?

A megfelelően előkészített fogakon, szakember által, körültekintően végzett fogfehérítés nem árt a fogaknak. A fehérítő eljárás során alkalmazott peroxid készítmények használata azonban csak professzionális körülmények körülmények között javasolt, mert a környező szövetek, lágyrészek (fogíny, nyálkahártya) irritációját okozhatják.

A gyökérkezelt, elszürkült fogak fehérítése belülről történik.

Mi az a gócbetegség?

A gócbetegség kialakulása során a szervezet valamely részében fennálló helyi gyulladásos folyamatból a baktériumok (és azok toxinjai) elvándorolnak más területekre és ott is gyulladást okoznak. Az elsődleges gyulladást gócnak, az általa kiváltott betegséget gócbetegségnek nevezzük. Gócbetegségre gondolhatunk az alábbi tünetek esetén, amennyiben a tünetet kiváltó ok ismeretlen:

– hajhullás (foltos),
– egyes bőrgyógyászati betegségek, például ekcéma,
– ízületi problémák,
– vesegyulladás,
– kisebb, görcsös állapotok,
– gyermekkori asztma,
– nőgyógyászati, főként petefészekkel kapcsolatos betegségek,
– férfi nemi szervekkel, prosztatával kapcsolódó betegségek.

A gócbetegségek viszonylag nagy százaléka fogászati eredetű (fogszuvasodás, elhalt fog, fogágybetegség). A fogászati góckutatás során részletes fizikális valamint radiológiai vizsgálatot végzünk a góc felkutatására.

Mi az a cirkónium? Miért válasszak cirkónium fogpótlást fémkerámia helyett?

A cirkon fogpótlások alapanyaga a cirkónium-dioxid, melyet a hétköznapokban cirkónium-oxidnak vagy cirkonnak nevezünk.

Teljesen fémmentesek, szilárdságukat és esztétikai tulajdonságaikat tekintve tökéletes alapanyagként szolgálnak a fogpótlások vázának készítésére, helyettesítve a régebben elterjedt fémvázakat. A cirkóniumból készülő fogpótlásokat azonban nem kizárólag előnyös esztétikai tulajdonságaik miatt használhatjuk, hiszen egyéb kedvező egészségügyi sajátosságokkal is rendelkeznek:

– Fémmentes fogpótlások: fémallergiás páciensek számára tökéletes megoldást nyújtanak.

– Élethűek: fényáteresztő képességük, áttetszőségük, színhatásuk révén a megtévesztésig hasonlítanak a természetes fogakra. A régebben elterjedt fémkerámia koronák széli részénél látható szürkés szegély már a múlté.

– Pontosság: a cirkon fogpótlásokat, a precíziós CAD-CAM (számítógéppel tervezett és számítógépes vezérléssel előállított) technológiával állítják elő, amely ezred milliméteres pontos illeszkedést biztosít.

– Hosszú élettartam: A cirkon magas szakítószilárdságának köszönhetően alkalmas nagyobb kiterjedésű fogpótlások készítésére is. Ennek a nagyfokú szilárdságnak, valamint a pontos digitális technológiának köszönhetően hosszútávon kiszolgálják viselőjüket.

Állandóan vérzik az ínyem fogmosáskor, pedig rendszeres mosom. Ez természetes? Mit tegyek? (T. Sára, 31 éves)

A fogínyvérzés hátterében több tényező állhat (a helytelen fogmosási technika, dohányzás, általános betegségek), azonban leggyakrabban a fogínygyulladás vezető tünete. Az egészséges fogíny halvány rózsaszín, a fognyakat feszesen körbeölelő, külső hatásoknak ellenálló szövet. Sok páciens panaszolja, hogy napi kétszeri fogmosás mellett is rendszeresen tapasztal fogínyvérzést. 

A fogorvosi vizsgálatok során leggyakrabban felmerülő probléma, hogy a fogkefe önmagában nem elegendő a tökéletes szájápoláshoz, különösen ha nem a kellő hatékonysággal használjuk. A nem megfelelően megtisztított területeken, illetve fogselymezés hiányában, a fogközökben, valamint a fogíny és fognyak határán lerakódó baktériumok fogkövet alkotnak, melyek a fog felszínére rakódva a fogínyt állandó gyulladásban tartják. 

A fogkő kizárólag professzionális fogorvosi kezeléssel távolítható el azonban a megelőzésben az otthon fogápolásnak nagyon fontos szerep jut.

A helyes fogmosási technika, a megfelelő fogselyem-és szájvíz használatával kiegészítve  tökéletes megoldás, azonban ezek csak megtisztított fogfelszíneken válnak igazán hatékonnyá. 

A Luminovában különös figyelmet fordítunk a helyes technikák bemutatására és megtanítására, hogy Ön egy életre megszabaduljon a fogínyvérzés okozta kellemetlenségektől (pl. rossz lehelet), valamint azok szélsőséges következményeitől (fogágybetegség, fogak elvesztése). A professzionális szájhigiénés kezeléseket félévente javasoljuk. 

Amennyiben azt tapasztalja, hogy a fogínye érintésre, rágáskor vérzik, illetve a fogak között található apró kis háromszög formájú ínyterületek lilás-vöröses árnyalatúak, duzzadtak, a fogszéltől ellálóak és érzékenyek, mindenképpen érdemes fogszakorvost felkeresni, és minél hamarabb megoldást találni a problémára.

Mi a gyökérkezelés? Fájdalmas?

A gyökérkezelés a gyulladt fog megtartásának egy lehetséges módja. Ezzel az eljárással megmenthetjük a fogat az eltávolítástól, így az még évekig a szájüregben maradhat.

Rendelőnkben az összes fogorvosi beavatkozás helyi érzéstelenítésben történik, a legkorszerűbb érzéstelenítő szerek használatával, így a beavatkozás fájdalommentes. A kezelés során feltárjuk a fogat, eltávolítjuk a gyulladt idegszálat, valamint fertőzött szöveteket, baktériumokat.

Fáj a fogszabályozó kezelés?

Ayt mondják, “a szépségért meg kell szenvedni” – de ez természetesen nem teljesen igaz a fogszabályozásra. A rögzített készülék felhelyezését követően számolnunk kell némi fájdalommal, melyet a készülék által közvetített erőhatások okoznak. Ez azonban egy pár nap alatt enyhül, majd teljesen megszűnik. A fájdalom nem olyan mértékű, amely bárkit el kellene riasszon attól, hogy belevágjon a kezelésbe.

Kérjen tanácsot online!

Kérdése van első látogatása előtt? Lépjen velünk kapcsolatba bizalommal! Kérésére visszahívjuk.

12 + 10 =

Preventív fogászat

Hosszú távú védelem, mosolyába kódolva

Esztétikai fogászat

Modern eljárások az életteli ragyogásért

Konzerváló fogászat

Tartósan ellenálló fogak, időtálló megoldások

Fogszabályozás

Harmónikus mosoly, bármely életkorban

Időpontfoglalás